rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Kéki Nefelejcs Felnőtt Néptáncegyesület

  • Share on Tumblr

    Kéki Nefelejcs Felnőtt NéptáncegyesületA Kéki Nefelejcs Felnőtt Néptáncegyesület bemutatkozása: A csoport 2005-ben verbuválódott össze. Az 1960-as években községünkben is jártak néptánckutatók és mozgó felvétellel megörökítették elődeink táncát. Elhatároztuk, hogy felelevenítjük az idősektől megörökölt hagyományt és az utánunk lévő generációnak átadjuk. 2006-ban egyesületet alapítottunk. Bevételeinket ruhatárunk bővítésére fordítjuk. Célunk a népi hagyományok tiszteletén túl, hogy erőfeszítéseket tegyünk azért is, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt fontosnak érezzék a hagyományok ápolását.

    adó 1% adószám adóbevallás, rendelkező nyilatkozatadó 1 százalék, gyemrek, kórház, beteg, gyerek, adóbevalláskor, 1%Kérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
    Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
    Adó 1%:  18472273-1-06
    Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

    A Kéki Nefelejcs Felnőtt Néptáncegyesület részére az adóegyszázalék felajánláshoz az adószám: 18808047-1-15

    További információ a szervezetről: Kéki Nefelejcs Felnőtt Néptáncegyesület


    Ne hagyja elveszni az adó 1% forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Schwarzwald Hagyományörző Egyesület

    Schwarzwald Hagyományörző EgyesületA Schwarzwald" Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk megalakulása óta ( 1996 )községünk kulturális életének meghatározó szereplője. Nem csak műsoraival, fellépéseivel kapcsolódik be a település életébe, hanem gyakorlatilag minden jelentősebb megmozduláson jelen van, tevékenykedik, hallatja hangját, véleménye van stb. Az egyesület alapító okirat szerinti tevékenységének középpontjában a német és magyarországi német táncos hagyományok ápolása áll. Emellett széleskörű néprajzi gyűjtőmunkát folytatunk.

  • Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány

    A Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Befogad-Lak Állat- és Természetvédő Közhasznú Alapítvány 2008.03.21-én alakult Salgótarjánban. Az Alapítvány elsődleges célja az állatvédelem, az ivartalanítás fontosságának hangsúlyozása, megelőzve ezzel a nem kívánt szaporulatot, melyek nem egy esetben városunk utcáira, közterületeire kerülnek.

  • Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör Közhasznú Egyesület

    Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör Közhasznú EgyesületA Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör jelenlegi formájában 1997 óta működik. A felnőtt csapatnak 12, míg az egy éve alakult ifjúsági tagozatnak 17 tagja van. Többnyire vígjátékokat, bohózatokat játszunk, de repertoárunkban szerepelnek népszínművek, drámák, mesefeldolgozások és kabaréjelenetek. A premiereket elsősorban Mezőszentgyörgyön, a színjátszó kör otthonában, a névadó településen tartjuk, de az Enyingi Kistérség és a többi környékbeli település lakosai is jól ismernek már minket.

  • Magyar Bullterrier Baráti Társaság Fajtamentő Egyesület

    A Magyar Bullterrier Baráti Társaság Fajtamentő Egyesület bemutatkozása: 2004. február elején egy alig egy éves, fajtatiszta bullterrier kan került nagyon nehéz helyzetbe. Befogták és a gyepmesteri telepen, 2 nap alatt nagyon leromlott az állapota. A kutya kimentését, több e fajtát kedvelő ember igyekezett megoldani. Azonos nézeteik és hasonló céljaik, egy csapattá kovácsolták őket.

  • Daganatok Sebészete Alapítvány

    A Daganatok Sebészete Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány az alapítás éve (1996) óta töretlenül dolgozik a modern betegellátó tevékenység elméleti-és gyakorlati feltételeinek biztosításának javításán; a daganatsebészet legújabb eredményeinek bevezetésén; valamint célul tűzte a szakkönyvek és felvilágosító kiadványok megjelentetését is.

  • Állatmenhely Közhasznú Egyesület

    Állatmenhely Közhasznú EgyesületAz Állatmenhely Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Rövidtávú céljaink: 1. Legfontosabb: túlélni a mostani válságot, „életben maradni”, hogy segíthessünk! 2. Segíteni azoknak, akik: szociális helyzetük, vagy egészségi állapotuk miatt nem lennének képesek ellátni-gondozni vagy megtartani házi kedvenceiket. 3. Elhagyott, kidobott állatok mentése, ellátásuk és gyógyításuk megszervezése, örökbeadása. Távlati céljaink: 1. Macskamenhely létrehozása. 2. Rendszeres és folyamatos bértartás (állatóvoda).

  • Pentele Természetjáró Egyesület

    A Pentele Természetjáró Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület célja: a természetjárás útján elősegíteni az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, különös tekintettel Dunaújváros és környéke lakosaiban, valamint a természet védelmét és mindezen célokhoz szükséges feltételek biztosítását.

  • BEAGLE-ért Közhasznú Egyesület

    A BEAGLE-ért Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A Beagle fajtájú kutyák mentését a BEAGLE-ért Közhasznú Egyesület végzi. A fajtamentés sokkal nagyobb feladat, mint sokan gondolják! Nem elég egy e-mailt továbbítani, vagy egy kutyát befogadni, hiszen a körlevelek gyakran elévültek, az ideiglenesen befogadott kutya pedig enni kér.

  • Buddhista Vipassana Alapítvány

    Buddhista Vipassana AlapítványA Buddhista Vipassana Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk célja a Burmában élt Mahasi Sayadaw által kidolgozott Satipatthana Vipassana meditációs technika megismertetése Magyarországon is. Ez a fajta meditációs technika nagymértékben növeli az önismeretet és segít az emberi kapcsolatok fejlesztésében. A metta (szeretet) meditációs módszer elmélyíti a kapcsolatokat és feloldja a konfliktusokat. Alapítványunk létrejöttét Sayadaw U Pandita burmai szerzetes kezdeményezte és támogatja.

adó 1% adószám adóbevallás, rendelkező nyilatkozatadó 1 százalék, gyemrek, kórház, beteg, gyerek, adóbevalláskor, 1%Kérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!