2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Magyarországi Zsidó Hitközségek SzövetségeA Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének bemutatkozása: Magyarországon – a különböző becslések szerint – ma több, mint 120 ezer zsidó ember él, legtöbbjük Budapesten. A Szövetséghez mintegy negyven zsinagóga tartozik, ebből a fővárosban lényegében húsz templomkörzetben van rendszeres istentisztelet. A Mazsihisz képviseli a holokauszt túlélőit a különböző kárpótlási ügyekben Magyarországon és azon kívül is. Ebben a vonatkozásban jelentős sikereket ért el, már eddig is a tárgyalásokon. Vidéken is egyre több helyen találkozhatunk aktív zsidó vallási és kulturális élettel.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

A Mazsihisz, a vallási élet fenntartása mellett, fő feladatának tekinti a szociális segítségnyújtás, valamint a hagyományőrző zsidó oktatás megerősítését és kiterjesztését.

A Mazsihisz képviseli a holokauszt túlélőit a különböző kárpótlási ügyekben Magyarországon és azon kívül is. Ebben a vonatkozásban jelentős sikereket ért el, már eddig is a tárgyalásokon.

Az 1989-es rendszerváltást követően új fejezet kezdődött a magyarországi zsidóság életében. Az ateista állam által állított korlátok eltűnése ismét lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást. A megújuló zsinagógai élet egyre élénkülő közösségi kapcsolatokat teremtett: újra előtérbe kerültek a vallási szabályok, azok közös tanulása és tanítása, a zsidóság erkölcsi alapjainak megerősítése és a Tóra parancsain alapuló szociális gondoskodás.

A Mazsihisz kiváló kapcsolatokat ápol a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetekkel: tagja a Zsidó Világkongresszusnak (WJC), az Európai Zsidó Kongresszusnak (EJC), az Európai Zsidó Közösségek Tanácsának (ECJC). Fontos partnere Izrael Államának, továbbá a Claims Conference-nek, a Jointnak, a Szochnutnak, valamint a Cionista mozgalomnak.

A Mazsihisz ma a zsidó kultúra és közélet színes, sokirányú forgatagában központi koordináló és kizárólagos intézményfenntartó szerepet tölt be. Feladatunknak tekintjük, hogy a magyar zsidók számára elérhető és vonzó közelségbe hozzuk a zsidó vallás gyakorlásában megvalósuló lelki feltöltődés lehetőségét miközben, a többségi magyar társadalom vonatkozásában egyfajta hídként közvetítjük, vallásunk és kultúránk értékeit.

Szociális munkánk során naponta 600 adag ebédet szállítunk a rászorulóknak, és évente 2500 élelmiszercsomagot osztunk szét. A Mazsihisz által fenntartott szociális hálózat 3000 ember mindennapjait teszi elviselhetőbbé. Kórházunkban és szociális otthonainkban évente közel 1000 beteget ápolunk. A zsidó identitás intézményeiben, óvodáinkban, iskoláinkban és egyetemünkön több mint 700 gyermek és diák készül az életre. A Szövetség emellett aktívan részt vesz a zsidó kulturális élet szervezésében is. Büszkék vagyunk Európa-hírű művészeti eseményeinkre, a nagyon sok látogatót fogadó Zsidó Nyári Fesztiválra, rangos kiállításainkra és a maradandó élményt nyújtó tematikus rendezvényeinkre.

A magyar zsidó kultúra és hagyomány különösen gazdag, színes és érdekes. A magyarországi zsidóság gyökerei a szent istváni államalapítást megelőző időszakra nyúlnak vissza, a középkor megpróbáltatásai után a látványos változások a XIX. században következtek be, amikor az emancipált zsidóság lehetőségeket kapott képességei és tehetsége a kibontakozásra. Jelentős tudósokat, orvosokat, gondolkodókat, írókat, művészeket és a gazdaságot előnyösen, gyümölcsözően építő személyiségeket adott a szülőhazának. Közös történelmünk mélypontján a holokauszt során, meggyilkolták a magyar zsidóság túlnyomó részét több, mint 600.000 embert. A gyász sebei nehezen gyógyulnak be, de él bennünk a remény, hogy az elmúlt évtizedek zsidó megújulása tartós alapokat ad a zsidó élet reneszánszához Magyarországon.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének részére az adó 1%-os felajánláshoz a technikai szám: 0358

Adó 1 százalék kapcsán további információ: Zsidó Hitközségek


Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!
bohócdoktor vizit szja 1%
ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!