2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Együtt-Ható Egyesület

Az Együtt-Ható Egyesület bemutatkozása: Az Együtt-Ható Egyesület egy olyan közösség, amelyben szociális munkások, szociológusok, szociálpolitikusok és a piaci szektorban tevékenykedő szakemberek önkéntes munkát végeznek.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

A kezdetektől fogva mind egyetértettünk abban, hogy gyerekekkel és fiatalokkal szeretnénk foglalkozni, így programjainkkal a 10 és 30 év közötti korosztályt szólítjuk meg. Ennek egyik oka az, hogy nagyrészt magunk is a húszas éveinkben járunk, ám emellett az Egyesület több tagja is –kliensként vagy szakemberként – találkozott már a gyermek- és ifjúságvédelem, illetve az egyéb szociális ellátórendszer visszásságaival, olyan kitöltetlen réseket, hiányt megismerve, melyekre választ szeretnénk adni.

Víziónk egy olyan társadalom, ahol a közösségek egyenlő esélyeket biztosítanak minden fiatalnak, ezáltal hatékonyan fejleszthetik képességeiket, hogy felelős és kompetens felnőttekké válhassanak.

Egyesületünk a fiataloknak társadalmi helyzetüktől függetlenül újszerű közösségformáló szolgáltatásokat nyújt, melyek lehetőséget biztosítanak számukra céljaik megtalálására és megvalósítására.

Célcsoportunk képességfejlesztéséhez nem-formális közösségépítő képzésekkel, tréningekkel, kulturális programok szervezésével, munkaerő-piaci szolgáltatással és egyéni mentorálással járulunk hozzá. Tevékenységeinket eseti adományszervezéssel, sport- és szabadidős programokkal egészítjük ki az aktuális igényeknek megfelelően.

Az Együtt-Ható Egyesület részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18220832-1-42

Adó 1 százalék kapcsán további információ: Együtt-Ható Egyesület


Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!
bohócdoktor vizit szja 1%
ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!