rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Vasutas Természetjárók Szövetsége

  • Share on Tumblr

    Vasutas Természetjárók SzövetségeA Vasutas Természetjárók Szövetségének bemutatkozása: Szövetségünk (rövidítve VTSZ) a rendszerváltozással egyidős, 1990. februárjában tartotta meg alakuló közgyűlését, és kifejezetten a megőrzésre méltó hagyománnyal rendelkező vasutas természetjáró mozgalom megmentését és fejlesztését tűzte zászlajára. Jogelődünk, a Vasutas Természetbarát Szakbizottság 1952. november 22-én, Bánkúton határozta el a vasutas természetjárás összefogott fejlesztését, amely egyben a természetjárók háború utáni szellemi talpraállása is volt.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    A több mint fél évszázada a Vasutas Természetbarát Szakbizottságban olyan neveket találhatunk, mint Forgó Jánost, dr. Gámán Józsefet, Fornády Tibort, Thuróczy Lajost, Vizkelety Lászlót Bokody Józsefet Budapestről, Edőcs Pált Sopronból, Peske Istvánt Miskolcról.

    Szövetségünk jogelődjéhez vagy tagszervezetéhez kötődik a Vasutas Kupa országos tájékozódási verseny, az Országos Kék-túra mozgalom megindítása (a Szent István-vándorlás megújítása), de már szövetségünk is indított, illetve támogat olyan mára országosan ismert rendezvényeket, mint a Kisvasutak Nyomában vagy a Lokomotív 424 teljesítménytúra .

    Szervezetünk 19 vasutas vagy vasútbarát természetjáró szervezetet, egyesületet és természetjáró szakosztályt tömörít, és legfőbb értékünknek azt tartjuk, hogy tagjaink rendszeresen túráznak, találkoznak a szövetség vagy egymás túráin.

    A Vasutas Természetjárók Szövetsége részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 19021887-1- 43

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Vasutas Természetjárók Szövetsége


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Lorigo Táncsport Egyesület

    A Lorigo Táncsport Egyesület bemutatkozása: A LORIGO TSE. 2005. áprilisában alakult. Fő irányvonala a Szombathelyen már jó ideje hiányzó magas színvonalú egyéni oktatás, és egyéni versenyzés feltételeinek megteremtése volt.

  • Fogd a Kezem Alapítvány

    A Fogd a Kezem Alapítvány bemutatkozása: A Fogd a Kezem Alapítvány 1991-ben alakult azért, hogy segítséget nyújtson azoknak az értelmi fejlődésükben mérsékelten vagy súlyosan akadályozott fiataloknak, akik nagykorúvá válva az oktatási rendszerből kikerültek.

  • Aba Város Fúvószenekara

    Aba Város FúvószenekaraAz Aba Város Fúvószenekarának bemutatkozása: A Sárvíz Fúvószenekar 1994-ben alakult a Sárvíz Művészeti Alapiskola zenetagozatán tanuló növendékeiből, majd megalakulását követően rövid időn belül meghatározó szereplőjévé vált Aba és térsége kulturális életének. A zenekar 16 fővel alakult, az alapító tagok közül ma is többen aktív tagjai a zenekarnak. Néhány főt leszámítva a tagok mind lelkes amatőr zenészek, akiket a zene szeretete köt össze. Annak ellenére, hogy az élet különböző területein helyezkedtek el, a zene, valamint az együttzenélés öröme összetartó társasággá kovácsolta az együttes tagjait.

  • Kistarcsai Kulturális Egyesület

    A Kistarcsai Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az 1993-ban alakult, 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezetként működő Kistarcsai Kulturális Egyesület elsődleges célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a település kulturális programjainak színesebbé tételéhez, serkentse és fejlessze Kistarcsa és a környező települések közösségi életét, segítse a helyi önszerveződő csoportok aktivitását.

  • Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület

    Veresegyház Katonai Hagyományőrző EgyesületA Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: 2006. augusztus 14-án többségében veresegyházi lakosok alapító tagságával megalakult a Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület. Az Egyesületünk célja a honfoglaló magyarok, illetve az azt követő korok magyar katonai - kiemelten az 1848-49-es szabadságharc alatt harcolt huszárság és honvédség - hagyományainak megőrzése, ápolása. Alapszabályzatunk szerint céljaink: "az Egyesület közös katonai hagyományőrző rendezvényekkel, illetve azokon való részvételével igyekszik erősíteni a barátságot más hasonló jellegű szervezetekkel.

  • Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség

    Magyar Állatvédő és Természetbarát SzövetségA Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség bemutatkozása: A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség 1992.-ben jött létre. Első feladata az akkor készülőben lévő Állatvédelmi Törvény egyeztetése volt. A Tagszervezetek érdekképviseletén kívül segíti és segíti azokat, továbbra is egyeztet a jogszabályok alkotása során. Minden megyére kiterjedő szakértői hálózatot működtet a KOP-al együttműködve, az állatkínzások kivizsgálására és megelőzésére. Kiemelt programja az állatvédelmi oktatás bevezetése az általános iskolákban, ezen a területen már több, mint tízezer diákot sikerült elérni.

  • Misko Alapítvány

    A Misko Alapítvány bemutatkozása: A Misko Alapítvány névadója Bujdosó Misko Simon, aki Duchenne féle izomdisztrófiával (DMD) született, amely súlyos leépüléssel járó, halálos és egyelőre gyógyíthatatlan betegség. Az Alapítvány megpróbálja összefogni a magyar DMD közösséget, tevékenységével javítja a beteg gyermekek gyógyulásának esélyét.

  • Család Nélkül Alapítvány

    Család Nélkül AlapítványA Család Nélkül Alapítványt 1990-ben alapította az akkori József Attila lánynevelő otthon lelkes nevelőgárdája. 2000-ben az átalakítások következtében a nevelőotthont megszüntették, helyette családi házakat vásároltak Tatabányán, Környén és Vértesszőlősön. Ezekben a lakásotthonokban összesen 48 állami gondozott gyermek él, többségében roma származásúak, és sokan enyhe fokban értelmileg akadályozottak. Az akkori nevelőgárda úgy gondolta meg kell őriznünk az alapítványt, hogy segítségével gyermekeinknek tudjunk valami pluszt nyújtani.

  • Kutyával az Emberért Alapítvány

    A Kutyával az Emberért Alapítvány bemutatkozása: A kutya újfajta, szociális segítő szerepben való alkalmazása - eltekintve a vakvezető kutyáktól - Magyarországon egészen a közelmúltig szinte teljesen ismeretlen lehetősége volt a terápiának ill. a rehabilitációnak.

bohócdoktor vizit szja 1%