rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE

  • Share on Tumblr

    Hódmezővásárhelyi Kosársuli SEA Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE bemutatkozása: Hódmezővásárhely férfi kosárlabda sportjának teljes egészét, mint önálló egyesület a Vásárhelyi Kosársuli SE biztosítja. A diák és a tömegsport, ill. az erre épülő utánpótlás és felnőtt versenysport is egy kézben van. A Kosársuli SE 1994-ben jött létre, először kimondottan utánpótlás nevelési céllal, és néhány év alatt a város egyik legnagyobb létszámú sportegyesülete lett. Jelenleg 273 igazolt sportoló mellett mintegy 90 fő kosarazik előkészítő és iskolai csoportokban.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Igen eredményes együttműködési kapcsolat jött létre a város általános- és középiskoláinak többségével. Egyesületünk szakmai és anyagi támogatásának köszönhető, hogy sok iskolában kosárlabdázhatnak a gyerekek. Legnagyobb sikerünknek könyvelhetjük el, hogy a Németh L. Gimnáziumban beindult a kosárlabda fakultáció. Két kosárlabda szakedző testnevelő tanárunk irányításával ebben az iskolában minden fiú megtanulhat kosarazni! További együttműködő iskolák: Bethlen Gábor Gimnázium, Kertvárosi Katolikus-, Szent István-, Varga Tamás- és Liszt Ferenc Általános Iskola.

    Megalakulásunk óta - saját költségünkön - folyamatosan szervezzük és rendezzük a város általános-, és középiskolásainak több korosztályban zajló bajnokságát, amely hónapokon keresztül mintegy 200 gyereknek biztosít hétről-hétre játéklehetőséget. Munkánk elismeréseként az MKOSZ ill. az MDSZ jóvoltából számos megyei és területi verseny mellett 8 országos döntőt is rendezhettünk.

    2002 óta a városunk mindenkori felnőtt csapatát is a Kosársuli biztosítja. Alig négy év alatt sikerült 'anno feljutni az NB II-ből egészen az NB I/A-ig. Sohasem estünk ki, de a realitás a mostani helyzet: az NB I/B csoport.

    A Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18454040-2-06

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány

    A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány bemutatkozása: A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány 1991 óta segíti a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek gyógyulását. Székhelyünk a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, ahol a Magyarországon végzett gyermekkori szívműtétek több mint 80%-a, a szívkatéteres terápiás beavatkozások közel 100%-a zajlik.

  • Pasaréti Ferences Alapítvány

    Pasaréti Ferences AlapítványA Pasaréti Ferences Alapítvány bemutatkozása: Az alapítványt a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány hozta létre 1999-ben, hogy a környék jószolgálati feladatait ellássa. Székhelye a Kájoni János Közösségi Ház (Budapest II., Szilfa u. 4.), melynek tulajdonosa a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Ferences Rendtartomány. A házban működik a Testvérkék Ferences Óvoda, valamint a Gondviselés Háza idősek napközi otthona. E két intézmény fenntartásához az alapítvány hathatós segítséget nyújt.

  • Körös-szögi Hagyományőrző Csikós Egyesület

    Körös-szögi Hagyományőrző Csikós EgyesületA Körös-szögi Hagyományőrző Csikós Egyesület bemutatkozása: 2009-ben indultunk. Eddig is tevékenykedtünk, de nem szervezett formában. Hosszú évek óta tartunk bemutatókat és járjuk az Alföldet. A klub magja egy baráti társaság, csak eddig névlegesen nem egy csapatot alkottak. A székhelyünk Szarvason van. Tagjaink Békésszentandrásiak, Szarvasiak, Kondorosiak, Nagyszénásiak. Elsősorban az a feladatunk, hogy megismertessük a pusztai hangulatot az emberekkel. Megmutassuk, hogyan éltek, öltöztek, viselkedtek elődeink.

  • WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány

    WOL Élet Szava Magyarország AlapítványA WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány bemutatkozása: Célunk a magyar és közép-európai fiatalok biblikus módszerekkel, kiválóan, lelkesen, becsületesen és szolgáló szívvel történő evangelizálása és tanítvánnyá nevelése, hogy így építsük és erősítsük Jézus Krisztus egyházát. Életmódunk és az emberek felé végzett szolgálatunk Istenbe és Isten Igéjébe vetett hitünkből ered. Az Élet Szava Magyarország szolgálat munkatársai egy változatos, több nemzetiségű csapatot alkotnak, melynek közös célja a magyar emberek felé végzett evangélizálás és tanítványozás.

  • Makói Lovas Egyesület

    Makói Lovas EgyesületA Makói Lovas Egyesület bemutatkozása: Egyesületünket 2008-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy tevékenységünkkel népszerűsítsük a lósportot, a lóval kapcsolatos egyéb tevékenységeket. Az Egyesület céljai: Lovas versenysport művelése. A Makón és környékén lovaglást folytató polgárok egyesületi szervezetbe tömörítése. Gyermeklovagoltatás, hobbilovaglás népszerűsítése. Lovas turisztika, lovasterápiás foglalkozások meghonosítása. Lovas hagyományok ápolása. A magyar lófajta tenyésztése, tenyésztésének figyelemmel kísérése.

  • Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány

    Gergely Alexandra Emlékdíj AlapítványA Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk Vuity Tvrtko kezdeményezésére, családunk szándékával egyetértésben, jött létre 2007-ben, azzal a céllal, hogy emléket állítson lányunknak, Gergely Alexandrának, aki az általa létrehozott internetes „blog” oldalon keresztül emberfeletti küzdelemmel, kitartással mutatott példát betegtársainak, és valamennyi embertársának. Az alapítvány a következő kettő fő cél megvalósítását tűzte ki: A Gergely Alexandra Emlékdíj ünnepélyes átadása, annak a személynek, aki az emberek számára hétköznapi hősnek tekinthető, rendkívüli ember, és aki példaértékű magatartásával hozzájárul a közösségépítéshez.

  • LifeLong Learning Magyarország Alapítvány

    LifeLong Learning Magyarország AlapítványA LifeLong Learning Magyarország Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítvány célja az élethosszig tartó tanulás ügyének elősegítése, ennek keretében az ilyen képzések, oktatások és tanácsadások támogatása és fejlesztése. A fenti stratégiai cél érdekében az Alapítvány az alábbi tevékenységeket folytatja, illetve támogatja pénzügyileg és egyéb módokon: 1. A magas szintű foglalkoztathatósághoz illetve a versenyképes munkaerő-piaci jelenléthez szükséges kompetenciák, készségek és tudás megszerzésének elősegítése a teljes felnőtt lakosság részére.

  • Magyarországi Angio-ödémás Betegek Egyesülete

    Magyarországi Angio-ödémás Betegek EgyesületeA Magyarországi Angio-ödémás Betegek Egyesületének bemutatkozása: Az örökletes angioneurotikus ödémás betegségben szenvedők érdekében létrejött HANO Betegszervezet feladata az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, szociális tevékenység, a betegek közötti kapcsolatfelvétel elősegítése, tapasztalatcsere érdekében tanfolyamok, összejövetelek megszervezése, ismeretterjesztés, kapcsolatfelvétel és a kapcsolat fenntartása hasonló szervezetekkel, szakmai szervekkel és hatóságokkal, együttműködés kialakítása a betegeket kezelő központokkal, a kutatás, alkalmazás területén folyó munka támogatása, hazai és nemzetközi keretek között.

  • Reménysugár A Dél-Alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány

    A Reménysugár A Dél-Alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítvány azzal a céllal alakult meg 1996-ban, hogy a Dél-Magyarországon kezelt leukémiás és daganatos gyermekeket segítse. Az egyik szülő az alapító: Lukács János, aki gyermeke betegsége kapcsán tapasztalta az ezzel járó rettegést, kiszolgáltatottságot, a nem megfelelő körülményeket.

bohócdoktor vizit szja 1%