
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
11 éven keresztül az alapítvány fő tevékenysége az elemi rehabilitációs lehetőségek bővítése, elsősorban a számítástechnika tanítás bevezetése, illetve a kézműves tevékenységekhez (szövés, mézesfigura-készítés, gyertyakészítés) szükséges eszközök biztosítása volt. Fontosnak tartottuk a társas kapcsolatok, az újbóli társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek szervezését rendszeres klubok, életmódtáborok, találkozók megtartásával. Mindezeket pályázati forrásokból tudtuk finanszírozni, fizetett alkalmazottak és önálló telephely nélkül.
2004-ben indult el az alapítvány önállósodási folyamata, melynek első lépéseként az eddigi szakmai tapasztalatok összegzésével elkészült az elemi rehabilitáció értékelemzése, mely alapul szolgált ahhoz, hogy az elemi rehabilitáció elismerten állami feladattá váljék.
2005-től a pályáztatás rendszerének folyamatossága lehetőséget biztosított arra, hogy önálló (bérelt) helyen az alapítvány megvalósíthasson modellprogramként elemi- és foglalkozási rehabilitációs projekteket.
Ezek eredményeképpen 2007-től kialakult az alapítvány intézményi felépítése jól képzett szakembergárdával, megfelelő eszközkészlet birtokában, kiterjedt szakmai együttműködő hálózattal.
A pályázati projektek megvalósítása során 2008 végéig több mint 1000 embernek nyújtott szolgáltatást az alapítvány.
A Szempont Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18034491-1-43
Adó 1 százalék kapcsán további információ: Szempont Alapítvány

Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!