rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Pro-Vértes Természetvédelmi Közalapítvány

  • Share on Tumblr

    Pro-Vértes Természetvédelmi KözalapítványA Pro-Vértes Természetvédelmi Közalapítvány bemutatkozása: Közalapítványunk 1994-es megalakulása óta varázslatos fejlődésen ment keresztül. A programjaink nagy mértékben kiszélesedtek és bővültek, amit az is mutat, hogy a Közalapítvány központja kezdetekben egy dolgozószoba volt, mely mára már egy térségi központtá nőtte ki magát a Geszner-házban Csákváron. Természetesen a tevékenységek kibővüléséhez szükséges volt a munkatársak számának növelése is, így jelenleg 18 főállású munkatárs dolgozik a Pro Vértesnél a különböző ágazatokban.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Emellett pedig több társadalmi segítő tevékenykedik aktívan a közhasznú célok érdekében, így például a Közalapítvány kuratóriumának tagjai is társadalmi munkában végzik feladatukat.

    A főállású lelkes kis csapatunk tagjai között vannak területkezelők, akiknek a feladata a folyamatos monitoring és egyéb természetvédelmi feladatok a Közalapítvány által kezelt területeken, valamint a természeti értékek bemutatása akár kihelyezett tanóra formájában. A természetgazdálkodási programunkban tanyagazda, tenyésztésvezető, állatgondozó és gépkezelő munkálkodik. A háziasszonyaink feladata a vendéglátás a rendezvények esetében. A Geszner-házban található iroda munkatársai pedig a feladatok koordinálójaként biztosítják a mindennapi működést, írják a pályázatokat és működtetik az épületben található természettudományi kiállítást.

    A Pro-Vértes Természetvédelmi Közalapítvány részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18602487-2-07

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Pro-Vértes Természetvédelmi Közalapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Körös Kajak Sportegyesület

    A Körös Kajak Sportegyesület bemutatkozása: A Körös Kajak Sportegyesület hivatalosan 1997. július 11-én kezdte meg működését 12 alapító taggal. Kezdetben nehézséget okozott a tárgyi feltételek biztosítása, de köszönettel tartozunk támogatóinknak, elsősorban Gyomaendrőd Város Önkormányzatának, vállalkozóinak, valamint a sportolóknak és szüleiknek, akiknek segítségével az egyesület hajóállománya és felszerelése folyamatosan gyarapodik.

  • Criminon Magyarország Alapítvány

    Criminon Magyarország AlapítványA Criminon Magyarország Alapítvány bemutatkozása: Még több rendőrség, a még több börtön és a még hosszabb ítéletek nem csökkentik a bűnözést. Azon felül, hogy ennek a megközelítésnek minden költsége a törvénytisztelő polgárokat terheli, még arra is felkérik őket. hogy a „saját biztonságuk érdekében" még az őket megillető jogokat is feladják. A Criminon („bűnözés-nem") egy nemzetközi közhasznú társadalomjobbító szervezet, amely bűnmegelőzési és bűnözői rehabilitációs programokat biztosít mindazok számára, akiknek szüksége lehet rájuk.

  • Humusz Szövetség

    A Humusz Szövetség bemutatkozása: A Humusz Szövetség éppen azért dolgozik, hogy olyan hulladékszegény, környezettudatos megoldásokat, életmódbeli mintákat mutasson, amelyek bárki számára vállalhatók, nem igényelnek őrült beruházást, csak a megfelelő gondolkodást: apró trükkökkel, mindennapi ötletekkel szolgálunk kicsiknek és nagyoknak, sok-sok segédanyaggal az oktatóknak, átfogó, reális javaslatokkal a döntéshozóknak.

  • Új Európa Alapítvány

    Új Európa AlapítványAz Új Európa Alapítvány bemutatkozása: Az Új Európa Alapítvány támogatásai segítségével arra törekszik, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozzanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és a humánusabb környezet kialakításához. Teszi ezt elsősorban abban az új európai környezetben, amely a társadalom és a gazdasági minden szereplőjét - korhatár nélkül - komoly kihívások elé állítja. Az Új Európa Alapítványt a MOL hozta létre 2006-ban, ezzel a lépéssel is megerősítve, hogy társadalmi felelősségvállalását komolyan veszi.

  • Nyaki Gerincsérültek Kézsebészeti Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány

    Nyaki Gerincsérültek Kézsebészeti Rehabilitációs Közhasznú AlapítványA Nyaki Gerincsérültek Kézsebészeti Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítvány 2005-ben jött létre, célja a nyaki gerincsérültek kézsebészeti ellátása, a kor legmagasabb színvonalának megfelelően, beleértve az ellátásban résztvevők folyamatos szakmai képzésének biztosítását és valamennyi nyaki sérült számára lehetővé tenni a legmagasabb szintű kézsebészeti ellátást. Az alapítvány a jövőben is szeretne segítséget nyújtani azoknak, akik a műtéttel kapcsolatosan felmerülő költségben.

  • Bekton Ifjúsági Fúvószenekar

    Bekton Ifjúsági FúvószenekarA Bekton Ifjúsági Fúvószenekar bemutatkozása: Az együttes több formációban - koncert fúvószenekarként és mazsorett csoportot kísérve menetzenekarként is ismert. A művészeti csoport nemcsak hazánkban szerzett elismerést Balmazújvárosnak, hanem egész Európát járva koncertről-koncertre bizonyította a magyar fúvósok tehetségét. Évente 40-50 fellépésük van, amelynek felét külföldön teljesítik. Az egyesület legfőbb célja a fúvószenei kultúra fejlesztése, a fúvószenei hagyományok ápolása, megőrzése, melyek érdekében az együttes utánpótlását a zeneiskola biztosítja.

  • Székesfehérvári Hegymászó Sportklub

    Székesfehérvári Hegymászó SportklubA Székesfehérvári Hegymászó Sportklub bemutatkozása: Egyesületünk a fehérvári hegymászó társaságok között a legrégebbi, s 40-45 fős taglétszámával országos szinten is a nagyobb klubok közé tartozik. Az Egyesület célja, egyben közhasznú tevékenységei a rendszeres sportolás, ismeretterjesztés és továbbképzés biztosítása, az ilyen igények felkeltése, ehhez kapcsolódóan pedig természet- és környezetvédelmi feladatokat végzünk, ill. hegymászó- és túraprogramokat szervezünk. Mindannyian munka ill. suli mellett, passzióból műveljük a túrázás, hegymászás valamely formáját.

  • Bársonyszív Alapítvány

    A Bársonyszív Alapítvány bemutatkozása: Szervezetünk 2003-ban alakult. A Bársonyszív Alapítványt egy jól meghatározott cél érdekében alapítottuk meg, ez a cél pedig nem más, mint az emberi élet értékének védelme.

  • WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány

    WOL Élet Szava Magyarország AlapítványA WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány bemutatkozása: Célunk a magyar és közép-európai fiatalok biblikus módszerekkel, kiválóan, lelkesen, becsületesen és szolgáló szívvel történő evangelizálása és tanítvánnyá nevelése, hogy így építsük és erősítsük Jézus Krisztus egyházát. Életmódunk és az emberek felé végzett szolgálatunk Istenbe és Isten Igéjébe vetett hitünkből ered. Az Élet Szava Magyarország szolgálat munkatársai egy változatos, több nemzetiségű csapatot alkotnak, melynek közös célja a magyar emberek felé végzett evangélizálás és tanítványozás.

bohócdoktor vizit szja 1%