rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Perinatus Alapítvány

  • Share on Tumblr

    A Perinatus Alapítvány bemutatkozása: A Perinatus Alapítvány célja, hogy a társadalom egészében tudatosuljon, hogy a fogantatástól számított első évnek egy életre szóló meghatározó jelentősége van. Ennek érdekében az alapítvány támogatja a születéssel és szüléssel összefüggő testi-lelki-szellemi egészséget.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Ehhez egyéni és csoportos foglalkozásokkal, valamint ismeretterjesztéssel nyújt lehetőséget egyéneknek, családoknak és mindenkinek, aki érdeklődik saját születésének élménye iránt. Emellett szakemberekkel országos és nemzetközi szinten együttműködve oktatási és kutatási tevékenységet folytat.

    Tevékenységünk:

    Az alapítvány tevékenységének legfontosabb súlypontjai a következők:

    1. biztosítja a gyermeket váró szülők számára a lehetőséget a szerepükre való megfelelő felkészülésre, majd a baba érkezését követő gyermekágyas időszakban is támaszt nyújt,
    2. elérhetővé teszi a felnőttek számára mindazokat a tudományos eredményeket és eszközöket, amelyek segítségével feldolgozhatják saját születési élményüket.

    1. A Perinatus Alapítvány egyik kiemelt szakterülete a várandósság, szülés-születés és gyermekágy időszaka. Várjuk azokat az egyéneket és családokat, akik lelkileg is szeretnének felkészülni gyermekük fogadására. Azonban a baba érkezését követően is felmerülhet számos nehézség: fordulhatnak hozzánk olyan édesanyák és édesapák, akik gyermekük születésekor számukra nehezen vagy egyáltalán nem feldolgozható problémákkal találták szemben magukat. Ilyen lehet,

    - ha a szülő nehezen tudja elfogadni gyermeke állapotát, nemét;
    - ha a várandósság, a szülés nem a tervek szerint alakult;

    Ha úgy érzik, a saját, önmaguk számára megfogalmazott anyai vagy apai szerepüknek nem tudnak eleget tenni;
    - ha párkapcsolati konfliktus alakult ki a gyermek születését követően;
    - ha a környezet által támasztott követelményeknek nem tudunk megfelelni;
    - ha valóban problémát jelent gyermekünk megfelelő ellátása.

    2. Tevékenységünk másik jelentős területe az önismerethez kapcsolódik. Az önismereti folyamat során megérintődhet saját születésünk története, mely életünk első meghatározó változása és feladata volt. Ma már egyre szélesebb körben ismert, hogy ez a tapasztalat jelentős hatással lehet későbbi életünkre. E téma feldolgozásában több mint tíz éves tapasztalattal rendelkeznek munkatársaink.

    Mindezeken a területeket munkatársaink egyéni és csoportos helyzetekben egyaránt elérhetőek.

    A Perinatus Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18197141-1-42

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Perinatus Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Belfegor és Maci Állatmenhely Alapítvány

    Belfegor és Maci Állatmenhely AlapítványA Belfegor és Maci Állatmenhely Alapítvány bemutatkozása: Célunk a gazdátlan kobor állatok befogadása,kezelése,ivartalanítása és végül gazdához juttatása. Régóta figyelemmel kísérjük elsősorban lakóhelyünk, társállat-tartási gondjait. Az első és legfontosabb feladatunknak az utcán kóborló kutyákat és a macskákat befogni és karanténba helyezni. Itt két hetes megfigyelést követően oltva, parazitamentesítve illetve ivartalanítva lesznek. Eutanáziát csak nagyon indokolt esetben hagyunk jóvá. Nagy szükség van egy ilyen hasznos, és az állattartási kultúrát elősegítő létesítményre.

  • Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület

    Parlagfűmentes Magyarországért EgyesületA Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) olyan civil szervezet, amely az Országgyűlésben 2003-ban létrehozott Parlagfűmentes Magyarországért Eseti Bizottság céljait követi. Az egyesület alapító, együttműködő és résztvevő tagjai voltak mindazon civilek, környezet- és természetvédő, lakossági, ill. nőszervezetek képviselői, akik 2003-ban szerepet vállaltak az Országgyűlés akkori Parlagfűmentes Magyarországért Eseti Bizottságában. A PME 2004-től részt vett a Vidékfejlesztési Minisztérium által létrehozott Parlagfűmentes Magyarországrét Tárcaközi Bizottság munkájában.

  • Napfény A Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Alapítvány

    A Napfény A Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Alapítvány bemutatkozása: A Napfény A Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Alapítvány 2008-ban alakult, elsődleges célja a hazai gyermekkórházak és más egészségügyi intézmények orvosi műszerekkel történő ellátottságának javítása.

  • Mályvavirág Alapítvány

    A Mályvavirág Alapítvány bemutatkozása: A Mályvavirág Alapítvány „a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért”, 2013 májusában alakult meg. A létrehozás oka az volt, hogy legyen egy olyan szervezet Magyarországon, amely kifejezetten méhnyakrák-megelőzéssel és rehabilitációval foglalkozik.

  • Ökológiai Evolúció Alapítvány

    Ökológiai Evolúció AlapítványAz Ökológiai Evolúció Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány céljai: 1. A jövő jobbá tétele: az embereknek segítségnyújtás ahhoz, hogy harmóniába kerüljenek önmagukkal és a környezetükkel. 2. A fenntartható fejlődés elvét tágan értelmezve, hozzájárulás a gazdasági, társadalmi, környezeti fenntarthatósághoz. 3. Környezetvédelmi szempontból fenntartható életvitel és gondolkodás terjesztése. 4. A fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezetek munkájának támogatása. 5. A környezetvédelmi oktató tevékenység. 6. A környezetvédelmi szempontból fenntartható döntések ösztönzése.

  • Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány

    A Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Fő célkitűzésünk: az állatvédelmi kultúrát széles körben terjeszteni, az állatok élethez való jogát hirdetni, az állatok szeretetén alapuló állattartásnak a gyakorlattá válását előmozdítani minden rendelkezésre álló eszközzel.

  • Fekete István Állatvédő Egyesület

    Fekete István Állatvédő EgyesületA Fekete István Állatvédő Egyesület bemutatkozása: A Fekete István Állat-, Környezet- és Természetvédő Egyesület 1998-ban alakult zalaegerszegi székhellyel. Az egyesület elsőként lépett fel az állatkínzás minden formája ellen – Parlament előtti demonstráció azért, hogy az állatvédelmi törvényben kiszabható börtönbüntetés járjon állatkínzásért. Elsősorban a gazdátlan, kidobott, megkínzott, sérült állatokon segítünk – orvosi ellátás, ideiglenes befogadás, akár több hétig is a tagoknál; új, megfelelő gazda keresése, örökbe adás szerződéssel, az állatok további sorsának ellenőrzése a későbbiekben.

  • Mayossa Hagyományőrző Egyesület

    Mayossa Hagyományőrző EgyesületA Mayossa Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: 1996. február 5-én a rendszerváltozás után, Kiskunmajsán elsőként alapítottunk kulturális Egyesületet, és a Mayossa Hagyományőrző Egyesület nevet vettük fel. Egyesületünk céljai: 1. Kiskunmajsa néphagyományainak, szellemi és tárgyi kulturális örökségének folyamatos feltárása, feldolgozása és közreadása. 2. A magyar nyelvterület folklórjának gyűjtése, feldolgozása és színpadra állítása. 3. Ezek érdekében felnőtt és gyermek művészeti csoportok működtetése. 4. A testvérvárosi kapcsolatok kulturális szinten történő ápolása.

  • Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat

    Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat bemutatkozása: Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat (AATSZ) 1988-ban alakult ’AIDS segély’ néven, felelős gondolkodású orvosok összefogásával. Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat (Kiemelten közhasznú Egyesület – tulajdonos az Egyesület) munkája az elfogadáson, az emberi önkéntességen és a polgári bizalmat jelentő teljes anonimitáson és önkéntességen alapszik.

bohócdoktor vizit szja 1%