rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Bátáért Egyesület

  • Share on Tumblr

    A Bátáért Egyesület bemutatkozása: A Bátáért Egyesület 2005-ben kezdte el a Múltunk cserepei. Helytörténeti füzetek c. sorozat megjelentetését, melyből eddig három készült el. Egyesületünk közösségépítő és ismeretterjesztő tevékenységei között fontos helyet foglal el a helyi kulturális örökség megőrzése és megismertetése, melynek egyik módja helytörténeti füzetek kiadása, mint azt az elmúlt 5 év tapasztalatai is igazolnak.

    adó 1% adószám adóbevallás, rendelkező nyilatkozatadó 1 százalék, gyemrek, kórház, beteg, gyerek, adóbevalláskor, 1%Kérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
    Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
    Adó 1%:  18472273-1-06
    Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

    Az eddig megjelent kiadványok a település múltjának egy-egy részletét mutatták be a jelenleg is élő, megőrzött (mű)emlékek tükrében. („A középkori bencés apátság és a Szent Vér templom története” -V. Kápolnás Mária és Sümegi József munkája (2005); „A Duna megregulázása – A bátai szivattyútelep” Horváth Emil és V. Kápolnás Mária (2006); „Halászat a Sárközben - A bátai Halászház” (2007) - szerzője Szilágyi Miklós). A kiadványok színesek, számos fényképpel, rajzzal illusztráltak, angol és német nyelvű összefoglalót is tartalmaznak és tökéletesen alkalmasak arra, hogy az érdeklődőkkel megismertessük Báta sokszínű és gazdag múltjának egy-egy szeletét.

    Célcsoportunk a település lakossága, az elszármazottak és minden Báta iránt érdeklődő: a fiatalok, hogy megismerjék gyökereiket, és az idősek, akik maguk is részesei voltak ennek a történelemnek; az elszármazottak, akik büszkén mutathatják be e kiadványok segítségével szülőföldjüket és minden érdeklődő, aki településünkre látogatva, az ott látottakról emléket szeretne magával vinni, vagy bővebb ismereteket kíván szerezni. A szakmai közönségben is nagyon jó visszhangot keltettek az eddigi füzetek. (Pl. ezek alapján lett műemlék a Szent Vér templom, és folyamatban van a szivattyútelep védettségi eljárása.)

    A negyedik, előkészületben lévő füzet a bátai reformátusok történetét dolgozza fel, szerzője Balázs Kovács Sándor néprajzos és V. Kápolnás Mária történész. Tolna megye a középkori reformáció egyik fő központjának számított. Bár a hódoltság alatt a lakosság nagymértékben megfogyatkozott, a mocsarak rejtekében voltak olyanok, akik átvészelték a nehéz időket, így a Sárköz falvainak őslakossága is. A betelepítések hatására ezek a református közösségek gyakran zárványként különültek el a környező katolikus-evangélikus falvaktól. Számos helyen - a katolikus betelepülés hatására - a kis lélekszámú református lakosság elvándorolt más, erősebb református településbe, így egyfajta koncentráció is lejátszódott. Bátán a település nagyobbik része – a sárköz többi településével ellentétben – katolikus volt. A kisebb számú – a lakosság egynegyedét kitevő - reformátusok az Alszögben éltek, ott építették fel templomukat, iskolájukat, paplakjukat.

    Az 1887-ben épült templom, az egy évvel későbbi paplak, és az 1892-ben elkészült iskola egyik meghatározó épületegyüttese községünknek, mely országos műemléki védettséget élvez. A kiadvány az épületegyüttes építészeti leírásán, elemzésén túl vállalja a református vallását, történeteit, népszokásait megőrző népcsoport bemutatását a helyben föllelhető emlékek és irodalmi források alapján, továbbá az épület jelenlegi hasznosításának ismertetését is, sok fotóval. A kiadvány melléklete angol, német és francia nyelven foglalja össze a füzet tartalmát.

    A Bátáért Egyesület részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18861738-1-17

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Bátáért Egyesület


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Magyar Futball Akadémia

    A Magyar Futball Akadémia bemutatkozása: Az Akadémia célja, hogy a következő években olyan képzett és sokoldalúan felkészített játékosokat neveljen, akik jelentős erősítést és biztos, megfelelő szintű utánpótlást jelentenek a Budapest Honvéd első csapatának. Ennek érdekében egy többéves program került beindításra, amelynek során a klub által kiválasztott játékosok bentlakásos rendszerben részesülnek iskolai oktatásban és sportági felkészítésben.

  • Nevelők Háza Egyesület

    Nevelők Háza EgyesületA Nevelők Háza Egyesület bemutatkozása: A Nevelők Háza Egyesület 1993. január 23-án alakult. 1999-ben az egyesület megkapta a “kiemelten közhasznú” minősítést a Baranya Megyei Bíróságtól az önkormányzattal 1996-tól folytatólagosan megkötött szerződése alapján. 1997 áprilisában az egyesület által működtetett intézmény „Civil Közösségek Háza” néven nyílt meg, amely otthont ad az ágazati és civil szakmai tanfolyamoknak, fórumoknak ugyanúgy, ahogyan az öntevékeny közösségek, művészeti csoportok, szakmai szervezetek tevékenységeinek.

  • Mentőöv Állatvédő Egyesület

    Mentőöv Állatvédő EgyesületA Mentőöv Állatvédő Egyesület bemutatkozása: Kis csapatunk 2012 év eleje óta dolgozik együtt annak érdekében, hogy Salgótarján és környékén minél több magára hagyott, rossz körülmények között élő állaton segíthessünk. Egyesületünk 2012.11.28-án nyert bejegyzést a bíróságon. Célunk egy saját menhely létrehozása, hogy a jelenleg gondozásunkban lévő állatok létszámán felül is tudjunk menteni, gazdihoz juttatni.Célunk továbbá a Nógrád megyei, elsősorban a Salgótarján és környéki bajban lévő, gazdátlan, sérült állatok mentése, rehabilitációja, megfelelő gazdihoz juttatása.

  • Egyensúlyunkért Alapítvány

    Egyensúlyunkért AlapítványAz Egyensúlyunkért Alapítvány bemutatkozása: Az Egyensúlyunkért Alapítványt 1994. október 31-én alapította a Fejér Megyei Szent György Kórház, a Pszichiátriai Gondozó dolgozóinak kezdeményezésére. A kezdeti időszakban folytatott primer prevenciós tevékenység mellett 1998-tól alapítványi munkánkban egyre inkább előtérbe kerültek azok a közösségi pszichiátriai rehabilitációs törekvések, amelyek pszichoszociális készségek tanítása, fejlesztése segítségével a pszichiátriai betegségben szenvedő embereket saját közösségükben igyekeznek rehabilitálni.

  • Zámolyi Gyermekbarát Egyesület

    Zámolyi Gyermekbarát EgyesületA Zámolyi Gyermekbarát Egyesület bemutatkozása: Az egyesület alapvető célja: a gyermekek és fiatalok egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését elősegítse. A hátrányos helyzetű gyermekek indulási nehézségeit csökkentse, előkészítse őket a kiegyensúlyozott gondolkodású, családszerető felnőtté válásra. A káros szenvedélyek kialakulásának megelőzésére, neveljen a természet és a környezet védelmére. Kutatja és ápolja a helyi szokásokat és kulturális hagyományokat. Részt vesz Zámoly és környéke közösségi, közéleti rendezvényeiben.

  • Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány

    A Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk küldetése: a Börzsöny és a Dunakanyar térségében az ökoturizmus fejlesztésén keresztül hozzájáruljon a helyi értékek megőrzéséhez, a települések és a helyi társadalom megújulásához, valamint a környezeti nevelés eszközeivel bemutassa egy fenntarthatóbb életmód lehetőségeit a helyi lakosoknak és az ide látogatóknak.

  • Transparency International Magyarország

    A Transparency International Magyarország bemutatkozása: Közhatalmi döntéshozatali (és jogalkotási) folyamatok során a döntéshozók nem mindig veszik figyelembe a döntés által érintett összes érdeket, gyakran bizonyos megoldási lehetőségek elkerülik a figyelmüket, és esetenként egy döntés csak egy-egy érdekcsoport javát szolgálja, sőt az is megeshet, hogy a döntés más jogszabályokba, nemzetközi kötelezettségekbe ütközik.

  • Kutyával az Emberért Alapítvány

    A Kutyával az Emberért Alapítvány bemutatkozása: A kutya újfajta, szociális segítő szerepben való alkalmazása - eltekintve a vakvezető kutyáktól - Magyarországon egészen a közelmúltig szinte teljesen ismeretlen lehetősége volt a terápiának ill. a rehabilitációnak.

  • Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány

    Zöld Menedék Állatvédő AlapítványA Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 1993-ban alakult. Legfőbb feladatunk a menhely fenntartása és működtetése. 120-130 kutya napi ellátásáról (etetés, állatorvos, oltások) gondoskodunk. A körzetben jelentős a szerepünk. Nyilvántartást vezetünk a talált és az elveszett állatokról. Legfőbb nehézségeink a kutyák gazdához kihelyezése és az anyagiak megteremtése. Folyamatosan frissítjük az oldalunkat, mégis a személyes látogatást javasoljuk a felelősségteljes kiválasztáshoz. Nagyon szeretnénk, ha a kutyáink sorsa jóra fordulna és szerető családra találnának.

adó 1% adószám adóbevallás, rendelkező nyilatkozatadó 1 százalék, gyemrek, kórház, beteg, gyerek, adóbevalláskor, 1%Kérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!