rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Kárpátok Vándorai Természetjáró Egyesület

  • Share on Tumblr

    Kárpátok Vándorai Természetjáró EgyesületA Kárpátok Vándorai Természetjáró Egyesület bemutatkozása: Az egyesületet legfőképp azzal céllal alapítottuk, hogy a hazai fiatalság körében a természetjárást népszerűsítsük. Ennek érdekében gyalogos, kerékpáros, vizi túrákat és hegy- ill. sziklamászással kapcsolatos eseményeket szervezünk mind a hazai, mind a környékbeli országok tájaira, elsősorban az adott vidék természeti szépségeinek és kultúrájának megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy túráink bárki számára elérhetők legyenek.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Így igyekszünk csak a minimálisan szükséges költségeket a résztvevőkre terhelni, és bevételünket mosolygós és elégedett túratársakban mérni.

    2008 óta Kalandtúra Két Keréken néven kerékpáros tájékozódási és stratégiai csapatversenyt is szervezünk. Úgy gondoljuk, a minden évben más tájegységen lebonyolított rendezvénnyel sikerült új hagyományt teremtenünk a hazai terepkerékpáros berkekben.

    2009 óta a Magyar Természetjáró Egyesület (MATE) évente kétszer megrendezett MATT túlélőtúrák társszervezőjeként, gyalogos tájékozódási stratégiai csapatversenyek szervezésébe is bekapcsolódtunk.

    2010 óta minden évben megrendezzük Fél- és Negyednyolcas teljesítménytúránkat. A Pilis Visegrádi-hegység szívében szervezett eseményen gyalogos és kerékpáros távok mellett már ún. kombinált (gyalog- és kerékpáros szakaszokból álló) formában is lehet indulni.

    2011 óta évente a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) megbízásából, Budapesten egyedüli szervezetként Középfokú Kerékpáros Túravezető képzést is tartunk.

    2013-ban hosszú álomból sikerült felébresztenünk az általunk Nagy-pataki Menedékháznak keresztelt kulcsosházat, melyet a MATE-val közösen üzemeltetünk és tartunk karban.

    2014-ben a Fiatalok Lendületben Program támogatásával megvalósuló Jeles Mászás nevű programunkban a hazai siket és nagyothalló fiatalokat vezetjük be szervezett formában a szikla- és falmászás rejtelmeibe.

    A Kárpátok Vándorai Természetjáró Egyesület részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18196872-1-42

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Kárpátok Vándorai Természetjáró Egyesület


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Barnus Álmaiért Alapítvány

    Barnus Álmaiért Alapítvány A Barnus Álmaiért Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk célja Barnus gyógykezeltetése belföldön és külföldön, az egyéni terápiák finanszírozása, rehabilitációjának szervezése és finanszírozása, életvitelének könnyítése. Másodlagos célunk a különböző agyi katasztrófát és annak oxigénhiányos állapotát ért gyermekek gyógykezelésének támogatása, gyógyászati segédeszköz ellátásuk biztosítása, társadalmi beilleszkedésük megkönnyítése és mindehhez szükséges pénzügyi eszközök előteremtése.

  • Reményi Ede Kamarazenekar Alapítvány

    Reményi Ede Kamarazenekar AlapítványA Reményi Ede Kamarazenekar Alapítvány bemutatkozása: A Reményi Ede Kamarazenekar 1981-ben alakult a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola legtehetségesebb vonósaiból. Az első években, mint iskolai zenekar működött, később tagsága állandósult és önállóan folytatta tevékenységét. Neve ismerősen cseng Európában és a Távol- Keleten egyaránt. Az együttes kiváló fúvós művészek közreműködésével képes akár szimfonikus műveket is műsorára tűzni. Az együttes több lemezt készített.

  • Debreceni ILCO Egyesület

    Debreceni ILCO EgyesületA Debreceni ILCO Egyesület bemutatkozása: Célunk: A megyében és Debrecenben élő sztómaviselők érdekvédelme, összefogása és segítése. Utógondozásuk megszervezése, egészségvédelmi továbbképzése, rehabilitációjuk elősegítése. Beteglátogatás, szükség esetén ügyintézés. Szociális- és jogi ügyekben tanácsadás, a fontosabb jogszabályok ismertetése. Aktív közreműködés az egészséges populació körében, betegség megelőzési céllal, felvilágosító munka mely a daganatos betegségek korai felismerésére hívja fel a figyelmet, és a lakosság e-célt szolgáló szűrésekre történő megnyerése.

  • ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért Alapítvány

    ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért AlapítványAz ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 2000 júliusától működik a Péterfy Sándor utcai Kórház, Rendelőintézet és Baleseti Központ Baleseti Rehabilitációs Osztályán (BRO), ahol 45 munkatárs végzi nap, mint nap ezt az emberpróbáló, ugyanakkor szép hivatást. A nagy betegszámú vonzáskörzetet ellátó kórház e részlege magas szintű szakmai munkát végez. Osztályunk a kötelező ellátási területe mellett országos szinten is speciális eseteket és feladatokat lát el.

  • Agykárosodott Csecsemők Gyógykezelése-Neurohabilitáció

    Az Agykárosodott Csecsemők Gyógykezelése-Neurohabilitáció bemutatkozása: A Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet Fejlődésneurológiai Osztálya 1991-ben hozta létre Az „Agykárosodott csecsemők gyógykezelése - neurohabilitáció" közhasznú alapítványt, mely 2001. óta kiemelten közhasznú alapítványként működik.

  • Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány

    Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós AlapítványAz Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk legfőbb célja a 0-6 év közötti kisgyermekek komplex korai fejlesztése, gondozása, családjaik támogatása és segítése. Intézményünkben családias körülmények között, magasan képzett szakembergárdával, és a terápiákhoz szükséges gazdag eszközkészlettel várjuk a fejlesztésre szoruló gyermekeket és családjaikat! A korai intervenciós munka kiinduló pontja az állapotfelmérés, vizsgálat. A vizsgálat során beszélgetünk a szülőkkel gyermekük fejlődésmenetéről, megfigyeljük a gyermek spontán játéktevékenységét.

  • Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítvány

    Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező AlapítványA Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítvány bemutatkozása: A súlyosan mozgássérültek ( önállóan, külső segítség nélkül élni nem képes, ugyanakkor állandó orvosi felügyeletre nem szoruló) problémáikat ők maguk ismerik a legjobban, pontosan tudják milyen segítségre van a legnagyobb szükségük. Ezért alakítottuk meg a Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítványt a Budapest - Pasaréti Református Egyházközség nélkülözhetetlen részvételével. A Bethesda Alapítvány 1991 óta működik folyamatosan, és a súlyosan mozgássérült emberek körében jól ismert.

  • Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért

    A Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért bemutatkozása: Az alapítványt 1992-ben hozták létre az iskola pedagógusai. Célja a gyógypedagógiai tudomány gyengénlátókat érintő szakágának szakmai támogatása és az intézmény munkájának segítése.

  • Orpheus Állatvédő Egyesület

    Orpheus Állatvédő EgyesületAz Orpheus Állatvédő Egyesület gazdikereső programja havi átlag 30-50 állatot juttat új, szerető gazdihoz, jelenleg rengeteg otthon nélküli állat várja a segítséget. Minden állatmentő tevékenységkor az érdem a segítőké is egyben, akik nélkül a feladatok megoldatlanok maradnának. Az utcáról megmentett kutyák és cicák nevében is hálásan köszönjük mindazok támogatását, akik adóbevalláskor adó 1%-uk felajánlásával az állatok mentését segítik. Segítőink nélkül a gazdátlan négylábúak nem juthatnának védelem alá, az állatvédelmi tevékenység az adó egy százalékának felajánlása nélkül nem lenne ilyen eredményes.

bohócdoktor vizit szja 1%